2010. december 20., hétfő

Hurrá: óriásplakátok korlátozása

Hurrá, hurrá, hurrá, csökken a reklámszemét, csökken a vizuális környezetszennyezés, korlátozó törvény a láthatáron. A piszkos/lepukkant utasbeállókért felelős Intermédiát senki nem fingatja, a Mahirt meg pláné nem, OVI a tűz közelében csücsülnek, Csányi meg időben kiszállt. És a környezetszennyező, dugónövelő Célcsoport Média?

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken benyújtotta az országgyűlésnek az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot (pdf). A javaslatok több régóta megoldatlan kérdést próbál megoldani. A változtatások egy részét uniós jogharmonizációs kötelezettségek indokolják.

Független Hírügynökség:

Eltűnhet a köztéri reklámok tizede
Az ágazati szövetség becslése szerint 3-5 ezer hirdetőfelületet szüntethet meg az a beterjesztett törvényjavaslat, amely felszámolná az autópályák mentén az óriásplakátokat.
A törvényjavaslat jóval kevesebbet engedélyezne városi felületekből is - írja a Világgazdaság.
Magyarországon mintegy 23 cég foglalkozik kültéri reklámokkal, oszágszerte 50-55 ezer plakátot értékesítenek.
A Magyar Reklámszövetség adatai szerint egyébként tavaly 14,34 milliárd forint jutott közterületi hirdetésekre, ami 30 százalékos csökkenés 2008-hoz képest.


index:
"Eltávolítanák az óriásplakátokat az utak mellől


Fellegi javaslata határozottan megrostálná az utak mentén felállított reklámtáblákat, ezek ugyanis, szól az indoklás, elterelhetik az autósok figyelmét és balesetveszélyes helyzeteket okozhatnak. A módosítás megtiltja a láthatóságot akadályozó, a közlekedés biztonságát veszélyeztető jelzések, berendezések elhelyezését a közutakon, a közút mellett és felett, például a villany- és telefonoszlopokon.


A törvényjavaslat szerint ez alól a benzinkutak cégjelzései, árakat jelző táblái, vagy az 50-100 méteren kívül elhelyezett, legfeljebb 4 négyzetméterfelületű táblák jelentik. Mindezek alapján az óriásplakátok eltűnhetnek az utak, autópályák mellől.


Reklámtáblákat és más berendezéseket a jövőben így kizárólag a közútkezelő hozzájárulásával lehetne elhelyezni. Ellenkező esetben az útkezelő a táblát a tulajdonos költségére eltávolíttatja. A rendelkezés hat hónapos türelmi időt hagyna a tilalomba ütköző reklámhordozók felszámolására. Ezután a közlekedési hatóság – akár ismételten is – 500 ezer forintos bírságot szabhat ki annak az ingatlannak a tulajdonosára, amelynek területén a tábla áll." (index)

Kapcsolódó bejegyzés:

MSZP-SZDSZ-FIDESZ mutyi: vizuális környezetszennyezés még 25 évig

és egy kis humor (kiemelés tőlem: Klap)



Miért fontos, hogy a „Közterületi tagozat” képviseltesse magát az MRSZ (Magyar Reklámszövetség)
elnökségében?


A közterületi reklámozás jellegébıl adódóan a társadalom egésze számára szem elıtt van, s
mint ilyen a reklámozás egészérıl mutat keresztmetszetet nemcsak a reklámvilág, hanem az
ország egésze számára. Kikerülhetetlensége miatt a közterületi reklámozásról – ha tetszik
ezen keresztül a reklámokról, kreatívokról, vagy akár magáról a hirdetı cégekrıl #
mindenkinek van valamilyen véleménye.
Kicsit olyan mint a foci nálunk: mindenki ért hozzá, valójában magas szinten azonban
kevesen őzik, kevesen használják ki a benne rejlı lehetıségeket. Jelentısége az elmúlt 10#15
évben nem változott s tömegmédium volta miatt a jövıben is hangsúlyos szerepet kap:
Magyarországon a közterület részesedése a teljes médiatortából stabilan 9#10% körül mozog.
Ezt a részesedést várhatóan az idei év sem rendezi át jelentısen, a közterületi költés aránya a
csökkenı reklámköltés mellett továbbra is ezen arány körül mozog.
Az MRSZ Közterületi Tagozatán keresztül pillanatnyilag e költésnek mintegy felét
reprezentálják a médiatulajdonos cégek, de bízunk benne, hogy ez a jövıben tovább bıvül.
Fentiek alapján úgy érezzük, hogy súlyánál, jelentıségénél fogva mindenképpen indokolt,
hogy a Közterületi tagozat az MRSZ elnökségében is képviseltesse magát.
Rövid ismertetı a Közterületi tagozatról


A Magyar Reklámszövetség Közterületi tagozata 2009. áprilisában alakult meg. Számos
célkitőzése közül a legalapvetıbb, az iparág prosperálásának elısegítése a közterületi reklám
szegmensén belül. A tagozat vezetıje jelenleg Koltai Viktor.
Megalakulásakor a tagozat az alábbi célokat határozta meg:
( a fogyasztók tájékozottságának biztosítása


# a közterületi reklámozás elismertségének növelése
# a közterületi média tervezhetıségének és a hatékonyság ellenırzésének növelése a
forgalomnövekedés érdekében
# közterületi médiaeszköz tulajdonosok érdekképviselete
# közös fellépés szakmai, jogalkotási, etikai ügyekben
# konferenciák, kerekasztal beszélgetések szervezése a tagok számára
# tanulmányok, cikkek megjelentetése, kerekasztal beszélgetések szervezése a piaci szereplık
számára (különös tekintettel az MRSZ azon tagjai számára, akik a fogyasztói oldalt
reprezentálják)
# nemzetközi trendek és tapasztalatok megismertetése a Tagsággal és a piaci szereplıkkel
# harmonikus kapcsolat kialakítása az Önkormányzatokkal
# a természeti és épített környezet megóvása, rendezettebbé tétele, ésszerő kompromisszumok
keresése
# a reklámberendezések színvonalának és állagának folyamatos javítása


A közterületi tagozat a következı kritériumokat várja el a tagjaitól: tagja lehet bármilyen
magyar jogi#, vagy magánszemély, aki már tagja a Magyar Reklámszövetségnek, közterületen
vagy magánterületen elhelyezett reklámcélú berendezésekkel rendelkezik és éves forgalma
meghaladja a 100 millió forintot. A Közterületi Tagozat szívesen látja maga mellett (nem tagként) azokat a cégeket, amelyek a
fenti kitételek valamelyikének nem felelnek meg, de a közterületen tevékenykednek és
azonosulni tudnak a tagozat céljaival. A tagsági viszony a vezetıség döntésével jön létre.


A tagozatot az alábbi szervezetek alapították:


ESMA Zrt.
Hungaroplakát Kft.
Pont Reklám Kft.
Euro AWK Kft.
Pannonplakát Kft.
Europlakát Kft.
A Plakat Kft.
Mahir#Cityposter Kft.


Ps: persze mindig vannak öntevékeny felforgatók, akik nem várnak a fejünkön seggelő politikusok megmozdulására: az illegális reklámszeméttől megszabadított útszakasz

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

4. §
(1) A Kkt. 12. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A közút területén, a közút felett és mellett – a közúti jelzőtáblák megtervezésének,
alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről szóló miniszteri rendeletben
meghatározott területen belül – tilos elhelyezni olyan jelet, jelzést, egyéb tárgyat és
berendezést, amely a közúti jelzésekkel – azok alakjával, színével – összetéveszthető, a
láthatóságot akadályozza, alkalmas arra, hogy a közlekedők figyelmét elterelje, vagy a
közlekedés biztonságát egyéb módon veszélyezteti. Tilos továbbá elhelyezni – a járda, a
gyalogút, a kerékpárút, és a közút úttesten kívüli burkolatlan területének a kivételével – a
közút területén, a közút felett, az út műtárgyán, az út tartozékán, közvilágítási-, villany-,
telefon-, és egyéb oszlopon, valamint a közút lakott területen kívüli szakasza mellett
reklámtáblát, reklámhordozót és egyéb reklámcélú berendezést. Ez utóbbi tilalom nem
vonatkozik a 42/A. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott távolságon kívül
elhelyezett, 4 m
2
felületet meg nem haladó reklámtáblára, reklámhordozóra és egyéb
reklámcélú berendezésre, valamint az üzemanyagtöltő állomások területén elhelyezett
cégjelzést, és üzemanyag árakat tartalmazó táblákra, továbbá azokra a – közvetlenül a közút 2
mellett elhelyezett – berendezésekre, amelyek kizárólag a közlekedés biztonságát elősegítő
közérdekű tájékoztatást tartalmaznak.”
(2) A Kkt. 12. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A közlekedési hatóság annak az ingatlannak – az ingatlan-nyilvántartás szerinti –
tulajdonosát, amelynek területén a (3) bekezdésben megállapított tilalmat megszegik, a jel,
jelzés, reklámtábla, reklámhordozó, reklámcélú berendezés vagy egyéb tárgy eltávolítására és
500 000 forint összegű bírság fizetésére kötelezi. A bírság ismételten is kiszabható. A
beszedett bírság összege a Magyar Köztársaság központi költségvetésének bevétele.
Beszedéséről a kirovó hatóság gondoskodik.”
(3) A Kkt. 12. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A közút kezelője a hozzájárulása nélkül vagy attól eltérő módon az út területén
elhelyezett reklámcélú tárgyat vagy berendezést a reklám célú tárgy tulajdonosának
költségére eltávolíthatja.”
5. §
A Kkt. 14. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Aki az (1) bekezdésben foglaltakon kívül az országos és helyi közutat, vagy a
közforgalom elől el nem zárt magánutat engedély nélkül lezárja, azt a közlekedési hatóság az
eredeti állapot helyreállítására kötelezi.