2011. október 27., csütörtök

Szegedi fotók Mignonnal

Hahó, beszél valaki szögediül Szögeden?



Tisza part, vízélmény
Tisza part
A legötletesebb pizzafutár
Bálint Sándor, a legszögedibb szögedi
A szegedi piaristáknál érettségizett, majd a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett magyar–történelem szakos tanári diplomát, közben egy évig (1924/1925-ben) a pesti egyetemen is tanult. 1930-tól a Néprajzi Intézetben Solymossy Sándor intézetvezető mellett díjtalan gyakornok. 1931-ben óraadó tanár a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképző Intézetben. 1934-től egyetemi magántanárrá habilitálták Solymossy Néprajzi intézetében Az alföldi magyarság néprajza, különös tekintettel Szeged népére témakörben. Bálint Sándor vállalta az Alföld-kutatást, az Alföld vallási néprajzának kutatását. Mind Solymossy, mind Sík Sándor helyeselte Bálint Sándor néprajzi tárgykörének megválasztását. 1945-ben belépett a Kereszténydemokrata Néppártba (amiben Demokrata Néppárttá válása után is megmaradt). A KDNP FKGP-vel kötött választási megállapodása alapján az 1945-ös választásokon egyike lett a két országgyűlési mandátumot szerzett (K)DNP-s politikusnak (a másik Eckhardt Sándor volt). Az 1947-es „kékcédulás választásokon” a Demokrata Néppárt országos listájáról jutott mandátumhoz, ezt azonban már nem töltötte ki; 1948-ban visszavonult a politikai szerepléstől, lemondott mandátumáról és kilépett a pártból. 


1947–1965-ig egyetemi tanár. 1962-ben a történelemtudományok kandidátusa lett. Tanítási engedélyét 1950 és 1956 között megvonták, 1965-ben „rendszerellenes izgatás” vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Mindkét időszakban mélységes, őszinte vallásos meggyőződése miatt szenvedett üldöztetést. 1966-ban kényszerű nyugdíjba vonult. Annyira erőteljes volt Szegeden a vallás-ellenesség, hogy egyik legjobb barátja, Ortutay Gyula sem tudott többet intézni, mint a kényszer-nyugdíjazás. Nyugdíjasként írta meg fő műveit, a Karácsony, húsvét, pünkösd (1973) és a Szögedi nemzet (1976) című monográfiáit. Főleg a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, Trogmayer Ottó és egyes munkatársak, köztük Juhász Antal, Lele József segítették az ő kutatásait, műveinek közreadását. (Wiki)

Mignon,
a helyi aranynyakörves ifjúság éjszakai ivója
Itt már nagyon verekedni akart Dzsóni, úgyhogy hazavonszoltuk őt is, magunkat is. Jobb Andi, mint kapni. Ha nem tudod, h az élet mit akar tőled: gyere te is jegyellenőrnek.

cím: Mignon
Szeged, Kossuth Lajos sgt. 6.
Nyitva tartás:
Hétfőtől-Péntekig 09:00-04:00
Szombat 17:00-04:00
Vasárnap 18:00-02:00

 Régen a hely, hajnalig iszogató alkeszok gyülekező helye volt. Hát mindenféle fura arc megfordul itt. Ez mára teljesen megváltozott! Kicsinosították, rendbe rakták az egész helyet az új dizájnos, bárpultszerű asztalok és bárszékek, pedig remekül feldobják a helyet. Egy kicsit emelkedtek az árak, de vannak a már említett ital akciók! (Mindig raknak ki az aktuális akciókról egy lapot az asztalokra!) Maga a helyiség szépen berendezett és tisztán tartott, a nagyobb befogadóképesség érdekében pedig a bárpultos asztal és szék megoldást alkalmaztak. A pult a kocsma közepén félkörívben van, és előtte is helyet lehet foglalni bárszékeken, valamint a már említett bárpultos asztaloknál. Felraktak a két egymással szemközti falra 1-1 plazma TV-t + egy kisebbet a bejárati ajtó fölé. Valamelyiken mindig sport megy (főleg foci), de nagyobb sportesemény esetén pl. a legutóbbi foci VB, mindegyiken az megy. A pult mellett balra van egy kisebb terem, itt további asztalok és egy nagyobb TV a falon. Itt találhatók még az újonnan kialakított wc-k. A pulttól jobbra 1 játékgép és egy szintén nem olyan rég kialakított rész asztalokkal. Ez egy kicsit eldugottabbak a többinél. Van egy zenegép is, kinek mi jön be, az megy éppen. A hajnalig tartó nyitva tartás miatt népszerű az egyetemisták körében is. Mivel rengeteg iroda található a környéken, sok ottani dolgozó ugrik be ide meló után 1-2 sörre vagy gyorsítóra. Kocsmatúrára ajánlom, akár hajnali fél 3-ig is betérhettek. Felszolgálás van, a felszolgáló csajok pedig nagyon kedvesek!:-) Zárás előtt fél órával pedig mindenkinek szólnak, hogy fél órájuk van még! Pénteken, szombaton előfordul, hogy telt ház van, ilyenkor max. talponállva lehet iszogatni. Tavasztól őszig, pedig a kocsma előtt van egy kisebb kiülős, kis kerítéssel elkerített rész. Sima egyszerű sör fapadokkal és asztalokkal. A lányok kijönnek ide is felszolgálni! Türelem! :-) Zsoló (http://szegedikocsmak.blog.hu/2009/02/26/mignon_1)
jóéjt, húsik
kapcsolódó: Szegedi sörkert + Sógorok italbolt a vadkeleten + Potyka csárda + Kiskörössy Halászcsárda + Didi Didó Drinkbár + Szeged, már megint: Sallai, Fürst Sándor és a többiek +  Szeged, Belvárosi Halászkert a híd alatt + Szeged, McDonalds, parkoló, néhai közpark + Szeged, Baumax parkoló: szokja a jövőt + rongáljuk meg az óriásplakátokat: tájszépítés Szeged és Budapest között + Szegedi Tesco, Betyáros gyorsétterem + pizzát a Margarétából + szegedi élménytúra: Botkát Budapestnek + IV. Béla szobrának összeszerelése + archeológia: a Kétfarkú Kutya Párt nyomai Szegeden



frissítés 2011.11.16:

Két szlovák nyelvű utcanévtáblával is találkozhatnak hamarosan Szegeden az Osztróvszky és a Teleki utcában közlekedők - írja a Délmagyar. Budapest után Szegeden van a legtöbb nemzetiségi önkormányzat. A nyolc – görög, horvát, lengyel, német, örmény, szlovák, ukrán és bolgár – kisebbségi önkormányzatnak az Osztróvszky utca 6. szám alatt, a Nemzetiségek Házában van a székhelye. 


Racskó Tamás, a Szegedi Szlovák Önkormányzat elnöke kezdeményezte a városi önkormányzatnál, hogy az Osztróvszky utca 6. szám alatti ingatlan két utcafronti oldalára a már meglévő magyar nyelvű utcanévtáblák mellé helyezzenek ki szlovák nyelvű – Ulica Osztróvszkeho, Ulica Telekiho – utcanévtáblákat is. A szegedi közgyűlés kulturális, egyházügyi, közművelődési és idegenforgalmi bizottsága támogatta a tótosított utcanévtáblák kihelyezését. Mint ahogy azt is, hogy az Osztróvszky utca és a József Attila sugárút sarkán lévő magyar nyelvű Osztróvszky-tábla mellé szlovák nyelvű névmagyarázó tábla kerüljön azzal a szöveggel, hogy „Jozef Osztróvszky (1818–1899) – komisár a primátor slovenského povodu mesta Segedín." Magyarul: Szeged városának szlovák származású kormánybiztosa és polgármestere. Osztróvszky József Szeged reformkori ellenzéki politikai életének szervezője volt, majd 1848–49-ben Szeged egyik országgyűlési képviselőjévé választották, később kormánybiztos lett. Osztróvszky 1861-ben rövid ideig Szeged polgármestere is volt. A magyar táblákkal azonos méretű és anyagú szlovák táblák elkészítésének, elhelyezésének és karbantartásának költségeit teljes egészében a Szegedi Szlovák Önkormányzat finanszírozza. A többi nemzetiségi önkormányzat nem fordult hasonló kéréssel a szegedi városi közgyűléshez. A döntést november 25-i ülésén hozza meg a képviselő-testület. (Délmagyar nyomán)

Nincsenek megjegyzések: