2014. március 31., hétfő

Kampány 2014: Schmuck Andor, a szociáldemokrata


Napi uszító rovatunk:
Íme, egy gyönyörű-nyönyörű példány, egy politikus a sokból, aki a fejedre akarja helyezni a valagát. Ennél már csak az éhségmenetet vezető Nyakó mókásabb.


ezzel a szarklavarógéppel akart összeállni az önmagát frissnek, újnak tartó törpepárt, a 4K

lelőhely: Zugló, a Turul előtti villamosdobozon

Középfokú üzleti tanulmányokat folytatott, majd osztálytársaival egy éjjel-nappali közértet nyitott a Dohány és a Rottenbiller utca sarkán. Politikai pályafutását Baloldali Ifjúsági Társulásban (BIT) kezdte. 1994 és 1998 között az újpesti választókerületben önkormányzati képviselő lett. 1995-ben a Xénia Láz Egyesület titkáraként működött, 1998-ben újpesti polgármester-jelölt volt, majd egy ideig a Magyar Motorsport Szövetség elnöke. 2000 szeptemberében részt vett Az Európai Magyarországért mozgalom megalapításában, az év végén Zámbó Jimmy személyi menedzsereként működött. Schmuckot 2001. május végén az MSZP újpesti alapszervezete fegyelmivel kizárta tagjai sorából. 2004-ben az ő közreműködésével alakult meg Tisztelet Társasága nevű szervezet. 2012. július 28-án a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnökévé választották (wiki)

következzék egy kis wishful thinking: 

Nincsenek megjegyzések: